"Magához hív, ölel, szeret. Ne keresd rajta a keresztet, a kakast, a buzogányt, azaz a betlehemi csillagot, ha mégis az díszíti, nem tévedtél el, otthon vagy..."

Hírek és események

Tíz éves a Debrecen-Tégláskert Református templom

2016. június. 6., hétfő

A missziói egyházközség méltán büszke erre az épületre, amit a Kossuth- és Ybl-díjas Csete György tervezett, akinek a nemrég bekövetkezett haláláról is megemlékeztek az ünnepi alkalmon. Az eseményről Oláh Ilona készített összeállítást az Európa Rádióban.

Bár a tégláskerti református közösség története visszanyúlik 1928–ra, a Debrecenhez tartozó városrész lelki gondozását évtizedekig a Kistemplomi-Ispotályi Egyházközség látta el. Istentiszteleti alkalmakat pedig sokáig a helyi általános iskolában tudtak csak tartani. Aztán az itt élők igényeit szem előtt tartva elhatározták: épüljön templom a Tégláskertben. 2000 januárjában tették le az alapkövet, és rá öt évvel a gyülekezet birtokba vehette új otthonát.

alt

Bővebben >>


Tégláskerti Családi Juniális, 2015

2015. május. 28., csütörtök

teglaskerti-junialis_2015

Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!

Szeretettel hívunk minden, Tégláskertben élő gyermeket, anyukát, apukát,
nagymamát, nagypapát a családi nap programjaira

2015. június 6-án, szombaton 10.00-17.00-ig

a Tégláskerti Játszótéren

A rendezvény védnöke:
Szabó Gyula,
a városrész önkormányzati képviselője.


Ökumenikus alkalmak, 2015

2015. január. 22., csütörtök

A Debrecen-Tégláskerti Református Missziói Egyházközség Ökumenikus alkalmakat tart január 29. és február elseje között

– január 29-én, csütörtökön római katolikus szolgálattevő,
– január 30-án, pénteken görög katolikus szolgálattevő,
– január 31-én, szombaton baptista szolgálattevő,
– február 01-én vasárnap református szolgálattevő igehirdetésével.

Minden alkalom 17 órakor kezdődik a Tégláskerti Református Egyházközség gyülekezeti termében. (Debrecen, Szepesi u. 63.)

*  *  *


Karácsonyi, újévi alkalmaink:

2014. december. 21., vasárnap

page0001 page0002


Istentiszteletek, ünnepi alkalmak a Tégláskertben

2014. november. 27., csütörtök

A Tégláskerti Református Gyülekezet az év hátralévő részében az alábbi alkalmakra várja szeretettel a gyülekezet tagjait – és minden kedves érdeklődőt.

  • November 29-én, szombaton 14 órától “Adventi Családi Délután“.
     
    Program:

    • Készítsünk közösen adventi koszorút, ajtódísz, asztaldíszt.
    • Gyertyaöntés
    • Zenés adventi készülődés
       
  • Minden vasárnap és Karácsony mindkét napján, 9:45-kor Istentisztelet.
  • Szenteste 16:00 órakor Gyermekműsoros ünnepi alkalom.
  • Óév este 16:00 órakor Istentisztelet.

(További információ: 70-9339915)